Magyarország mindent megtesz a koronavírus elleni védekezésben, és az eddigi intézkedések hatékonynak bizonyultak – hangoztatta a belügyminiszter az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt pénteken. Pintér Sándor közölte, akciótervet készítettek és felállt a védekezés összehangolásáért felelős operatív törzs. A védekezés elsősorban a határokra és a Liszt Ferenc-repülőtérre összpontosul. Ezzel kapcsolatban elmondta, időben felkészítették a határon szolgálatot teljesítőket, hogyan szűrjék a belépőket. A büntetés-végrehajtási intézetekben három műszakban gyártanak védőfelszereléseket, ez műszakonként 25 ezer darabot jelent – jelezte. Hozzátette ugyanakkor:
jelenleg is van elég védőfelszerelés – maszk, kesztyű, védőruha – az egészségügyi intézményekben.
Mint mondta, védőfelszereléssel ki tudták segíteni a szomszédos országokat, sőt Kínába is juttattak. Közölte azt is, hogy nincs szükség a beutazás korlátozására, hiszen a kínai fertőzött tartományt senki nem hagyhatja el. A belügyminiszter elmondta azt is, hogy a lejárt tartózkodási engedélyeket meghosszabbították azért, hogy azoknak, akik egyelőre nem szeretnének visszatérni Kínába, ne kelljen mindenképpen elhagyniuk Magyarországot.
Az ingyenesen hívható zöldszámmal kapcsolatban közölte: 24 óra alatt 150 hívás futott be, és a telefonálók leginkább az utazással és a Kínába történő csomagfeladással kapcsolatban érdeklődtek. A miniszter szerint a zöldszám jól működik, és nem szükséges további vonalakat rendszerbe állítani. Jelenleg nincs koronavírus-fertőzés az országban, „eddig nem volt rés a pajzson” – mondta Pintér Sándor.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a bizottsági ülésen felsorolta az eddigi intézkedéseket, hangsúlyozva, hogy mind a tárca, mind pedig az operatív törzs az első pillanattól minden szóba jöhető körülményre felkészült. Jelenleg a betegséggel kapcsolatos pánik lényegesen nagyobb probléma, mint a Magyarországon még ki nem mutatott vírus – fogalmazott. Mint mondta,
elsődleges feladat annak megakadályozása, hogy a vírust valaki behurcolja az országba,
azonban ha ez megtörténik, arra a Dél-pesti Centrumkórház – kijelölt intézményként – és a többi egészségügyi ellátó is fel van készülve. Elkészítették azokat az eljárásrendeket, amelyeket ilyen helyzetben alkalmazni kell, ezeket eljuttatták a kórházakhoz, a háziorvosokhoz, az önkormányzatokhoz és a járási kormányhivatalokhoz is. Rendelkeznek a megfelelő készletekkel, amelyek a védekezéshez kellenek – közölte.